Így az év elején, mikor az ember a télbe belefeledkezve, a fénytelen téli estéken a takaró alatt megbújik, úgy tünik számomra, hogy mégsem minden olyan fagyos, mint amilyennek hittem. Elsődlegesen a szívemre gondolok és azokra az érzésekre, amiket azt hittem, hogy már régen elfelejtettem. Elfelejtettem nevetni - és valljuk be, nagyon sok ember sótlan, szürke előre tekintő tekintettel néz bele a nagyvilágba- ahogy sokan mások is. 

Egyik ilyen estén, felmentem egy közösségi oldalra, és miközben a szemétdombon kapirgáltam, magam sem gondoltam volna, hogy ilyen kincsre találok amilyenre. Megismertem valakit, most egyenlőre még virtuálisan, de ami meglepő volt számomra, a beszélgetéseink közben, amiben meglepő módon sikerült saját magamat is megismerni. Úgy érzem, hogy a beszélgetéseink közben repül az idő, olyan érzésem van mintha mindig ünneplőbe lenne öltöztetve a lelkem. Mindig mosolygok és ragyogok ..és nagyon örülök annak hogy ezt érezhetem :) hosszu évek után megint először..:)

Megosztás a facebookon